József Attila: (Tenyeremre tettem...)
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg. 

  Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié. 

  John Donne: Elégia a vetkőzésről
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?

Faludy György fordítása

 

 
"A magány gyönyörű, de nem olyankor, amikor az ember egyedül van." ( G. B. Shaw)
"Az idő a legnagyobb tolvaj, minden nap megrövidít minket." (Shakespeare)

Márai idézetek:
Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is.
Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.
A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz.
Az igazit elhagyjuk a többiért. A többit az igazi miatt.
A szép rögtön kell. Az igazra alszunk egyet.
Hibái miatt nem kell, vagy nem kell s ezért hibás ?
Ha gyűlöljük, jósága is sért.
Aki szelidít, korcsosít is.
A legfájóbb kín örömet színlelni.
Sebzett szív csak sebezhet.
Eszünk vádolható. A szív törvény feletti.
Szívünk lebeszélhető. Rá sosem.
A vágy lehet ál. A csömör valódi.
Lelkünknek elég a kép. A testnek keret is kell.
Testet lehet venni. Lelket csak eladni.
A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják.
Az elsőnek elalvó férj harmadiknak ébred.
Ölel vagy fojt - a kígyónál egy fogás.
A legjobb smink egy csúf barátnő.
Szűzen házasodni: fogmosás - evés előtt.
"A változatosság gyönyörködtet." És gyönyörtelenít.
Ha "Elég volt!", a férfi nősül. A nő válik.
Az erény művirág. A bűn valódi gaz.
A hűségben vágy emészt. Ha csalsz, az erkölcs.
Élni a bűnért szokás. Az erényért halni.

Gabriel Garcia Marquez 13 jótanácsa az élethez:
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy.Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
7. Lehet,hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.
8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.
9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.
10. Ne sírj,mert vége lett! Mosolyogj mert megtörtént.
11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
12. Légy jobb ember , és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki ujjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.
13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.
 

 
Hamvas Béla: Fák
(részlet)

"Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem sajátmaga. Megakadályozza az embert abban, hogy sajátmaga lehessen. És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között. A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele. Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél. Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie. Minden egyéb odaadás részleges. Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul. Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék. És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé, ahogy Lao-ce mondja: a gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni." 

  Nemes Nagy Ágnes: A szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. 

  Ana Blandiana
ANGYALSZÜRET

…Időnként
Tompa puffanás,
Olyan akár a fűbe
Pottyanó gyümölcsé.
Hogy telik az idő!
Megértek és potyogni kezdtek
Az angyalok:
Ősz lett az égben is…



ESŐBŰVÖLŐ

Szeretem az esőket, szenvedellyel
szeretem őket,
A dühöngõ és a csendes esõket,
A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
A felfrissitõ esõt és a végnélküli
elálmositó kopogást.
Szeretem az esőket, szenvedellyel
szeretem őket,
Szeretek hemperegni hosszú szárú
fehér füvekben,
szeretek letépni és fogam közé
venni egy-egy szálat,
hogy megpillantvan ilyenkor,
elszedüljenek a férfiak.
Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
“ A legszebb asszony én vagyok”.
Illetlenség, s talán nem is igaz.
De mikor esik,
Csupán akkor amikor esik,
Engedd kimondanom e bűvös szavakat.
“A legszebb asszony én vagyok.”
A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
Es fenylő rojtjai csillognak hajamban.
A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
Es kétsegbeesetten vergődik szoknyám,
hogy eltakarja térdeimet.
A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
Es én várlak,
S te tudod, hogy várlak.
A legszebb asszony vagyok es mégis várlak,
Mert tudok várni.
És az elhaladók az esőből szippantjak fel az illatot.
Ilyen esőben villamcsapásként sulyt rád a szerelem.
Itt minden ember szerelmes,
És minden ember belém szerelmes,
És én várok rád.
Csak te tudod egyedül,
Szeretem az esőket, szenvédellyel
szeretem őket. 

 
"A szoba tele van sötétséggel, és te ki akarod taszigálni a sötétséget a szobából. Teljes erődből lökheted, ütheted, vághatod, de nem fog sikerülni. Sőt, érdekes módon alul maradsz egy olyasvalamivel szemben, ami nem is létezik. Kimerülten, leverten... az elméd azt fogja mondani, hogy ez a sötétség olyan erős és hatalmas, hogy képtelen vagy megbírkózni vele, képtelen vagy eloszlatni, elkergetni. Ez egy helytelen következtetés; nagyon logikus, de helytelen. Csak egy kis gyertyát kell behoznod. Nem kell elkergetned a sötétséget. Nem kell harcolnod ellene - az a legnagyobb ostobaság. Csak hozz be egy kis gyertyát, és a sötétség magától eltűnik. Nem kimenekül - nem tud elmenekülni, mert alapjában véve nem is létezik; nem is volt bent, így nem is tud kimenni sem. A fény az, ami bejött és kimegy; a fénynek pozitív léte van. Ha meggyújtod a gyertyát, akkor nincs ott a sötétség - ha elfújod a gyertyát, akkor megint ott van. Ha a sötétséggel akarsz kezdeni valamit, akkor a fénnyel kell tenned valamit; ez furcsa, illogikus, de mit lehet tenni? Ez a dolgok természete. Nem tudod feladni az egót, mert nem is létezik. Csak annyit tehetsz, hogy behozol egy kis tudatosságot, egy kis tudatot, egy kis fényt." /Osho/

A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget. A szerelem pedig nem egy szükség. Akkor mi a szerelem? A szerelem luxus. Az egyedüllétből születik, amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy, és örülsz, és ünnepelsz, és hatalmas energia gyűlik össze benned. Senkire sincs szükséged. Abban a pillanatban az energia olyan sok benned, hogy meg kell osztanod. Akkor adsz... Adsz, mert neked olyan sok van, és anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe - ez a szerelem." /Osho/

"A szeretet igazi ellentéte a félelem. A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz. Félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz. Ha félsz - kételkedsz; ha szeretsz - bízol. A félelemben magányos vagy - a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül."

"A szeretet egy vendég, aki mindenképpen eljön azokhoz, akik készen állnak, és felkészültek a fogadására. De te még fel sem ismernéd a vendéget... Hiába jönne el hozzád a szeretet, nem ismernéd fel. Ha az ajtódon kopogtatna, akkor ezer és egy kifogást találnál; az gondolnád, hogy biztosan csak a szél rázza az ajtót, vagy valami más zajnak tulajdonítanád. És az ajtót nem nyitád ki. De ha véletlenül ki is nyitnád az ajtót, akkor sem ismernéd fel a szeretetet, mert még sohasem találkoztál vele ezelőtt."
/Osho - Az élet misztériumai/ 

 
William Butler Yeats

Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal sa fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

/Szabó Lőrinc/ 

 
"Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel - ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet."

"Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van - rendet teremt maga körül."

/Popper Péter - A belső utak könyve/ 

 
"Mit is kellene csinálnom, hamarjában?... Megírni azt a regényt, amelyre húsz éve készülök, s két tucat könyvet írtam közben, hogy elodázhassam e feladatot, elutazni Kínába és Grönlandba, családot alapítani, legalább három gyermekkel, s függetlenül élni közben, mint Robinson és Casanova, elolvasni azt a három-négyezer kötet könyvet, melyek ismerete nélkül nem tudhatok az ember múltjáról és jelenéről semmi biztosat, pénzt gyűjteni, hogy független legyek, s leszokni minden anyagi igényről, hogy még függetlenebb legyek, megbarátkozni a halállal és megszeretni az életet... Ez minden, amit meg kellene valósítani, amit nem lehet elodázni többé, aminek birtoka vagy valósága nélkül értelmetlen és fölösleges az élet, ez minden, ami kötelességem s amire szükségem van, hamarjában. Mikor a halál közeledik, egyszerre kapkodni kezd az ember, mint az utas, aki öt perccel indulás előtt veszi észre, hogy ideje elmúlt és még nem csomagolt be. Gyorsan, szedjük össze az életet, hamarjában!"
/Márai Sándor/

"Az életet azért szeretem olyan szenvedélyesen,
mert közreműködhetek egy Valóság kialakításában,
amely maradandóbb, mint önmagam."
/Teilhard De Chardin: A Mindenség Himnusza/ 

  Dan Millman: A Szellem törvényei
"Az egyensúly érvényes testünkre, elménkre és érzelmeinkre, lényünk minden szintjére. Emlékeztet rá, bármit is teszünk, túlzásba vihetjük és elégtelenül is csinálhatjuk, és ha életünk és szokásaink ingája túlzottan kilendül valamelyik oldalra, elkerülhetetlenül a másik oldalt is meg fogja járni.

"A cselekvés a megértés."

"...a múlt és a jövő semmi egyéb, mint a tudat egy rossz szokása."

"...a hit nem a tévedhetetlenséget jelenti, sem azt, hogy minden a kedved szerint alakul. A hit által hajlandó vagy erőfeszítéseket tenni, hibázni és tanulni azokból – más szavakkal, megbízni életed folyamatában."

"A problémák elleni küzdelem csak erősíti őket, mert energiát ad nekik. Tehát a megoldásra kell figyelmünket irányítani, nem a problémára."

"Ez a világ az energia és a cselekedetek birodalma; nem számít, mit tudsz vagy ki vagy – nem számít hány könyvet olvastál el vagy milyen tehetséges vagy –, csak a cselekedetek képeznek igazi lehetőségeket az életben."

"– Sok embernek örömet okozna ez a kilátás – így a bölcs. – Lehet, hogy vágynának felmászni ide és élveznék az elégedettséget, amit az nyújtana, ha itt
állnának. De ők nem érték el a csúcsot s élvezték a kilátást, mi pedig igen – nem azért, mert mi okosabbak, erősebbek vagy érdemesebbek vagyunk, hanem mert mi valóban felmásztunk. Csak azok élvezhetik a csúcsot, akik véghez viszik a mászást."

"...a változás szelei vad hurrikánként is jöhetnek, amik szétszaggatják az életedet, meg gyengéd fuvallatként is, amik arcodat cirógatják – annak, hogy csak a változás állandó, és hogy mindez a maga módján és idejében történik."

"Mi emberek, tudod, olyanok vagyunk, mint a dióhéj: ha nem a megfelelő időben akarod erőszakkal felnyitni, olyankor ez majdnem lehetetlen, de amikor már megérett, csak jó helyen kell meglegyintened és könnyen kinyílik." 

 
Radnóti Miklós

Nem tudhatom ...


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra ujból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 

 
- Teremt magának egy saját valóságot - ismételte Veronika. - Mi a valóság?
- Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg a leginkább a közösségi érdekeknek. Látja, mi van a nyakamban?
- Nyakkendő.
- Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, hasznontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekaphatja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abból áll, hogy amikor hazaértünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? Nem. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert, hogy mi ez, azt fogjuk normálisnak tartani, aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Nem számít, melyikük gondolkodik helyesen, és melyiküknek van igaza.
- Tehát abból, hogy megmondtam a színes rongydarab helyes nevét, azt a következtetést vonja le, hogy nem vagyok őrült.
/Paulo Coelho: Veronika meg akar halni/ 

 
"Leült egy fűvel borított földhányásra, a várost nézte és arra gondolt, hogy egy napon haza kell mennie. És egy napon teremtenie kell magának egy otthont, ahová hazamehet. Azon tűnődött, vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyről, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja."
/Neil Gaiman - Amerikai Istenek/ 

 
József Attila

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyülnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. 

  Móra Ferenc: A DIDERGŐ KIRÁLY
Mese, mese, mátka, pillangós batárba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fujtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdűl, perdűl, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyujtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fűtő: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hivatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergő király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amig erdőt láttok,
Kandallóm kihülni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr-bundába:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fürész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:

- Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szivének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban... 

 
"Felismertem, hogy az ember citadellához hasonlatos. Ledönti a falait, hogy megszerezze a szabadságot, de az csak feldúlt, s a csillagoknak nyitott erődítmény marad. Akkor fölébred a szorongás... Citadella, az ember szívében foglak felépíteni."
/Antoine de Saint-Exupéry/ 

 
"- De mi volt az az érzés?
Elgondolkodtam. Mi volt az az érzés? Egyszerre eszembe jutott.
- Szeretet - böktem ki. - Szeretet volt minden iránt, ami létezik.
- Ez az - vágta rá. - Most is érezze ugyanazt a fa iránt.
- Várjunk egy percet - tiltakoztam. - A szeretet nem kormányozható. Vagy van, vagy nincs. Az ember nem utasíthatja magát, hogy szeressen valamit.
- Az ember nem utasítja magát - jelentette ki. - Az ember beengedi önmagába a szeretetet. De ahhoz előbb megfelelő tudatállapotba kell hozni a tudatát - például úgy, hogy felidézi, milyen érzés volt és megpróbálja ismét átélni.
Néztem a fát, és megpróbáltam felidézni, milyen érzés fogott el a hegytetőn. Fokozatosan mindjobban sikerült átélnem a fa alakját, létezését. Egyre szebbnek láttam, míg a végén valóban feltámadt bennem a szeretet érzése. Ugyanazt éreztem, mint kisgyermekként az anyám iránt, nagyobbacska koromban pedig egy kislány, első szerelmem tárgya iránt. És - bár változatlanul a fát néztem - ez a különleges szeretet kitágult, átfogott mindent, mint egy széles háttérfüggöny. Mindenbe szerelmes voltam."
/James Redfield: A mennyei prófécia/ 

 
Szergej Jeszenyin

Kacsalov kutyájához

Gyere, Dzsim, add a mancsodat!
Még ilyen mancsot sose láttam.
Üvöltsük fel a hold alatt
a nesztelen, nagy éjszakába.
Gyere, Dzsim, add a mancsodat!

Ne hízelegj, ne törleszked, komám!
Figyelj a legegyszerűbb tudományra.
Nem ismered az életet, nem ám!
És nem tudod, e földön mi az ára.

Gazdád híres-neves, téged szeret,
szíves házában mindig sok a vendég,
akik bársonyos, sűrű szőrödet
mosolyogva cirógatni szeretnék.

Ördög-szép, kedves kutyapofád
milyen megható bizalmat sugárzik!
Olyan vagy, mint beszeszelt jóbarát,
ki csókolózni a képünkre mászik.

Hozzátok, Dzsim, annyi ember sereglett,
sok rendű-rangú vendég idegyűlt.
A legbúsabbat, a legcsöndesebbet
nem láttad-e közöttük véletlenül?

Majd eljön, nélkülem, belép a házba.
Te kesesd meg fáradt tekintetét,
nyald meg kezét gyöngéden és vigyázva
minden igaz s nem igaz vétkemért.

/Rab Zsuzsa fordítása/ 

  Elizabeth Barrett-Browning és Robert Browning
Elizabeth Barrett-Browing, a legnagyobbnak tartott angol költőnő 1806-ban született. Apja dúsgazdag ember volt, jamaicai ültetvények birtokosa. Elzabeth már tizenhárom éves korában már latinul és görögül olvasott, két év múlva pedig kiadta első költői művét. Ezután nem sokkal megbetegedett s a bonyolult kortól, amely megtámadta tüdejét, szívét, érrendszerét, haláláig sem szabadult meg teljesen. Szobában, ágyhoz kötve sínylődött, olykor már az éltetéről is lemondtak. 1845-ben, harminckilenc éves korában, levelezni kezdett nagy kortársával, Robert Browinggal. Megismerkedtek, 1846-ban titokban összeházasodtak és Itáliába szöktek, mert Elizabeth zsarnoki apja sohasem adta volna beleegyezését a házassághoz. A boldog költő-pár (a férj hat évvel volt fiatalabb feleségénél) Pisában, Firenzében és Rómában élt. A költőnő 1861-ben halt meg.
A Portugál szonettek-et, negyvennégy szonettet, szerelmének-házasságának első időszakában írta. Eleinte portugálból való fordításnak tüntette fel szeméremérzete viszolygott a nyílt kiállástól. 1850-től azonban már saját nevével adta közre. A szonettek mind Robert Browingot ünneplik, s azt a szerelmet, amelyet a költő gyújtott fel a beteg, zárkózott, reménytelen nőben.

Elizabeth Barrett-Browning

43 [Hogy hogyan szeretlek?]

Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét - ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet - szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! - s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.


Robert Browning

Az elvesztett kedves

Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jóéjszakát cseveg a csíz is
már a tornác ivén!

A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes,
- s lásd, minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár! - ó,
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szivem hadd őrzi görcsösen, -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...
 

 
"Nem fontos, hogy minden nap írjál; sokkal fontosabb, hogy minden nap olvassál." /Márai Sándor/

"192

Arról, hogy mindig útközben élsz

Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."

/Márai Sándor/ 

 
"Mindez tény. A tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon."

"Ami látható, azt bárki könnyen eltalálhatja."

"Soha nem kér semmit. Ne is kérjen, kivált olyanoktól, akik erősebbek magánál. Akkor majd maguk fogják felajánlani, önként megadnak mindent."

"Úgy ejted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy."

"Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában."

"Mindig úgy van, ahogy lennie kell: erre épül a világ!"

"Miért kövessük, ami elmúlt?"

/Bulgakov: A Mester és Margarita/ 

 
Kosztolányi Dezső


Akarsz-e játszani


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosanak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?


Kosztolányi Dezső


A játék


Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb es gömb es gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
szines árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajitok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz-
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két szines szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek. 

 




MOSOLY

"Mosolyogj - ez a második legjobb dolog, amit az ajkaiddal csinálhatsz."

"A leginkább elvesztegetett nap az, amikor nem nevettél." /Nicholas Chamfort/

"A kis dolgok a legértékesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly." /Margaret Lindey/

"A legjobb módja önmagad felvidításának másvalaki felvidítása." /Mark Twain/

"Ne vedd komolyan az életet. Úgysem élet túl." /Elbert Hubbard/

"A boldogság az örömben, és nem a birtoklásban rejtőzik." /Michel de Montaigne/

"Hetvenkét izom kell egy szemöldökráncoláshoz, de csak tizenhárom egy mosolyhoz."

"... A boldogsághoz csak annyi kell, hogy elkesedni tudjunk valamiért." /Charles Kingsley/

"Ha egy egész napot végig akarsz morcoskodni, azon muszáj mosolyogni."

"Amin visszatekintve képes leszel nevetni, azon akár most is nevethetsz." /Marie Osmond/

"Ne légy morcos. Sosem tudhatod ki szeret bele a mosolyodba." /Justine Milton/

"A boldogság titka: vágyakozás nélkül gyönyörködni." /F. H. Bradley/ 

 
"Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves." /Lev Nyikolajevics Tolsztoj/

"A kutató tudja, mi a csalódás, tudja, hány hónapon keresztül dolgozott rossz irányban, és ismeri a kudarcokat. De a kudarcok hasznosak is, mert ha helyesen elemzi őket az ember, sikerre vezethetnek." /Sir Alexander Fleming/

"Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az hogy változik." /Oscar Wilde/

"Megtanultam (amit egyébként, azt hiszem, már eddig is tudtam), hogy az ember sose mehet vissza, és nem is szabad soha megpróbálni, és hogy az élet lényege az, hogy tovább halad előre. Az életben csak egyirányú közlekedés van, nem igaz?" /Agatha Christie: A Bertram szálló/

"Az életben semmi sem következik ez után, hanem minden együtt és egyidejűleg van meg bennünk, nincs olyan múlt, amit felszínre lehet hozni az emberi lényben, mert ő maga minden pillanatban azonos múltjával." /Arthur Miller/

"Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk.
Húsának a hamva az, ami ez a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még más valami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke." /Anatole France/

"Dilige et quodvis fac!'' - "Szeress, és tégy, amit akarsz!'' /Szent Ágoston/
 

  Richard Bach: Illúziók /életbevágóan fontos részletek/
Élj
Úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.

***

Életutadon
A benned élő, tanuló lény vezet,
a játékos szellem,
aki
igazi önmagad.

***

Ne fordulj el
a lehetséges jövőktől,
mielőtt meg nem bizonyosodtál, hogy nincs
mit tanulnod belőlük.

Szabadságodban áll
meggondolnod magad. Választhatsz
másik jövőt, vagy
másik
múltat.

***

Olyan
gond nincs, amely ne hozna
kezében ajándékokat
neked.

A gondokat azért keresed,
mert szükséged van
ajándékaikra.

***

A kötelék,
mely igaz családod összefűzi,
nem a vér, hanem
az egymás élete iránti tisztelet
s a benne lelt öröm.

Ritka, hogy egy család
tagjai egyazon
fedél alatt
nevelkedjenek.

***

Bizonygasd
saját korlátaidat,
s bizony,
szert teszel
rájuk.

***

Képzelj el
egy világot, mely szép
és igaz és
tökéletes,

Aztán pedig lásd be ezt:

a Létező
ezt sokkal jobban
elképzelte már,
mint te
most.

***

A felhő nem tudja,
miért épp erre száll,
s miért épp
ily sebesen.

Érzi a késztetést:

most erre van az út. De az ég tudja
az okot és a célt
minden felhő mögött,
s tudni fogod te is, ha
elég magasra szállsz,
hogy túlláss
a láthatáron.

***

Nem kél
olyan vágy benned, melyhez
ne kelne erő is benned
valóra váltani.

Meglehet,
hogy azért meg kell
dolgoznod érte.

***

A világ
leckekönyv, amelyben
az összeadást gyakorolhatod.
Ez nem valóság,
de kifejezheted benne a valóságot is,
ha úgy kívánod.

Úgyszintén
szabad ostobaságot írnod belé,
vagy hazugságokat, de lapjait
ki is szakíthatod.

***

Az
eredendő bűn:
korlátozni a Létezőt.

Ne tedd.

***

Ha
gyakorolod az elképzelt létet,
megérted majd,
hogy a képzelt személy
sokszor valódibb, mint
az az ember, kinek
teste van, és
szíve dobog.

***

Lelki-
ismereted
méri önzésed
őszinteségét.

Hallgasd
figyelmesen.

***

Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.

Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.

***

Az
igazságnak, melyet
kimondasz, múltja
s jövője sincs.

Létezik,
s nincs is több
dolga ennél.

***

Íme
próbája annak,
hogy földi küldetésed
Véget ért-e már:

Ha élsz:
még nem.

***

Azért,
hogy szabadon, boldogan élhess,
fel kell áldoznod
az unalmat.

Nem mindig könnyű
ez az áldozat.

***

Ne légy
szomorú, ha búcsúzni kell.
Búcsúra szükség van
az új
találkozáshoz.

S az új
találkozás, bár percek
vagy életek múlnak el közben,
barátok számára
bizonyosság.

***

Megmérheted
tudatlanságodat azon,
hogy mennyire hiszel
Igazságtalanságban és sorscsapásban.

Amit a hernyó
a világ végének tekint,
azt a mester
pillangónak nevezi.

Minden
mi e könyvben áll,
lehet
tévedés is. 

 
Szabó Lőrinc:


Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én. 

 
"... a világ rettenetes torzító tükör is. Olyan, mint azok a görbe türkök a panoptikumban, melyek a magas embert törpének, a kövéret keszeg éhenkórásznak mutatják. Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán; a világ mindig annyit ért és lát szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes torzító tükre felfog és visszatükröz." /Márai Sándor: Füves könyv/ 

 
József Attila

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna. 

  Márai Sándor: Füves könyv
"Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Csak a halál érzelgés, félelem és oktalan gyávasága nélkül való tudata ad életünknek és írásunknak igazi magatartást. Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra."

" 63 - Arról, hogy a dolgokat meg kell várni - Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartonak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tied. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."

Elnyújtóztam egy kád forró, illatos vízben és tovább olvastam. "70 - A boldogságról - Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő szármára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedtlenül készül a boldogságra. Teveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek." 

 
"Ki tudja hol kezdődik el az emlék
Ki tudja hol ér véget a jelen
Hol lényegül át románccá a nemrég
S hol lesz fakó papír a gyötrelem"

/Louis Aragon: A könnyek mind hasonlók/  

 
Friedrich Nietzsche

ECCE HOMO

Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok! 

 
Ingrid Sjöstrand

SIETEK

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok. 

  Örkény István: Egyperces novellák
Az élet értelme

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.
Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz
-Túlélsz, pöcök.


Bevégezetlen ragozás

Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz

Sokszor csak úgy magunk elé nézünk---  

 
Weöres Sándor

A Tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sűrűjében. 

 
Raoul Renier: ÉJFÉL KAPITÁNY
Hull cseppre csepp, száll éjre éj...

"Az égbolt magasában lebegő teliholdat nézte, ahogy esőcsepp esőcsepp után hullik ezüstös tányérjába, zilált egyhangúságában, akár az egymást váltó nemzedékek sora. Egy réges-régi költő, akit gyakorta olvasgatott - valahányszor föllapozta, mindig talált benne valmi újat, ami nagy szó ennyi századév után -, kavargó falevelekhez hasonlította az emberek életét. Valószínűleg sohasem figyelte meg a holdkorongba hulló esőcseppeket."

"Szép számmal látott olyan katonákat a szíriai sivatagban, akik gyötrelmes szomjúságukban összetévesztették a valódi oázist a délibábbal, és nyomorultul fordultak fel holmi taplószáraz dűne tövében, mikor kínjukban megpróbáltak homokot inni. Őt ugyan azóta a legkörmöntfontabb bölcselmekkel sem lehetett meggyőzni róla, hogy a valóság egyenértékű a káprázattal." 

 
Szabó Lőrinc

Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el? 

  Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó -- versek gyerekhangra --
Az ember jóból és rosszból van
összegyúrva.
Fehérből meg feketéből.
Ezért van az, ha rajtakapsz
valami rossz dolgon, mindig
szürke leszek.
Akkor csak állunk
egymással szemben, mozdulatlanul.

Tehát távolodunk, de közeledünk is.


****


Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket s rácsodálkoznak
ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
belehelyezném őket a zöldbe.


De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok.
 

 
"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg." /Rodin/

"Az asszonyok nagyon könnyen kötnek barátságot egy férfival, de hogy az fennmaradhasson, egy kis fizikai ellenszenv is kell segítségül." /Friedrich Nietzsche (1844-1900)/

"Legjobb volna napról napra följegyezni az eseményeket. Naplót vezetni, hogy tisztán lássak. Nem engedni, hogy elsikkadjanak az árnyalatok, a legapróbb tények, még akkor sem, ha merőben jelentéktelennek látszanak; és főként: osztályozni őket. El kell mondanom, hogyan látom ezt az asztalt, az utcát, az embereket, ezt a csomag dohányt, minthogy éppen ez változott meg. Pontosan meg kell határoznom ennek a változásnak méreteit és jellegét.
Itt van például egy kartondoboz, benne egy üveg tinta. Meg kellene próbálnom elmondani, hogyan láttam azelőtt, és most hogyan. Nos: derékszögű paralelepipedon, kiemelkedik a - hülyeség: nincs mit mondani róla. És éppen ezt kell elkerülni: nem szabad különösnek feltüntetni azt, amiben semmi sincsen. Azt hiszem, ha naplót vezetünk ez a legnagyobb veszély: az ember mindent eltúloz, folyton lesben áll, örökösen erölteti az igazságot." /Jean-Paul Sartre/

"Három óra. Három óra: mindig túl kései vagy túl korai időpont ahhoz, amit az ember éppen csinálni akar. Furcsa időpont, a délután elején. Ma elviselhetetlen." /Jean-Paul Sartre/  

 
Ian Watson: Harlekin

"Az ember soha senkit sem ismerhet meg igazán. Az épeszű emberben mindig ott a kételkedés, amely talán hozzásegíti a hosszabb élethez, ám ugyanakkor örök magányra kárhoztatja."

"A legfontosabb, amit az embernek, ha meg akarja őrizni a józan eszét, meg kell értenie, hogy mindig kell maradnia néhány megfejthetetlen rejtélynek, egy olyan magnak, amit nem szabad felderíteni. Mindig maradnia kell egy titoknak, amiről nem szabad fellebenteni a fátylat."

"Az ember már csak olyan, hogy könnyen bele tudja élni magát a saját hazgságaiba." 

 
Ian Watson: Káoszgyermek

"Ami pedig az óvatosságot illeti... Nos, amíg az ember egy sziklaormon állva figyeli a lábai alatt örvénylő és fortyogó tengert, talán képes arra, hogy egy idő után előre kiszámítsa a víz minden mozgását, a hullámok minden változását. Ám ha egyszer elrugaszkodik a sziklától, búcsút kell mondania mindennek, amit stabilitásnak és biztonságnak, előre kiszámíthatóságnak neveznek."

"A vágy valami olyasmi, amihez nincs szükség nyelvekre, nincs szükség magyarázatokra. [...] A vágyhoz nincs szükség analízisekre. A vágy abban a térben létezik, amelyből hiányoznak a magyarázatok, amelyben ismeretlen a logika."

"... a kutyák sem azért léteznek, hogy a bolháknak jó legyen. Lehet, hogy a bolhák ezt gondolják, de tévednek."

"Egy haldokló pillangó utolsó szárnyrebbentése is kavarhat vihart."

"... minden hazugság méreg, és senki sem tudhatja, hogy mikor válik mérgezetté. Mert a legügyesebb méregkeverőket is el lehet tenni láb alól a saját eszközeikkel..." 

 
Frederico García Lorca

Találkozás


Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem. 

 
Arany János

A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látom én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerően s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?.... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát. 

 
Szabó Lőrinc

VALAMI ÖRÖK


Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasznéma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellőhalk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árnyhűs rejtelem,
valami, ami újúl szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szivemen. 

 
Omár Kháyyám

RUBAIYAT

(részletek)

VII.
Gyere, tölts! csapjon Tavasz tüze a
Megbánásod téli ruháira;
rövid Utazás előtt áll a gyors
Idő, s - látod? - röpűl a Madara!

XVI
Meddő a földi Remény; s ha kikel,
a virága is csak múló Siker;
mint Szahara poros arcán a Hó,
tündöklik és - nyom nélkül tűnik el.

XXIV.
Ah, éljük az Életet - oly kevés! -
mielőtt a miénk is Porba vész
s ott porlad, ahol többé sose vár
se Bor, se Lány, se Lant, - se Ébredés!

XL.
Ahogy tehát az Égből-szűrt Italát
a Tulipánban szomjazza a Vágy,
szomjazz oly buzgón te is, míg az Ég
Földhöz nem csap, mint egy üres Kupát. 

  Pilinszky János
Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.


Te győzz le

Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit
a hallgatag szegények

A foszladó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakod kivet,
elomlik és kihamvad.

De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!

Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország. 

 
"Megsimogat; csontom roppan.
Sebzett szívem nagyot dobban.
Sajgó lelkem szegény árva -
Halál hölgye táncát járja."

Forrás: Ian Watson: Inkvivítor  

  Rabindranath Tagore haiku szentenciáiból
A pillangó pillanatokban él,
nem években,
ezért van ideje.

Minden szirmát
levetkőzte a virág,
hogy meglelje gyümölcsét.

A tél ajtajában a tavasz tétovázik,
de kiszaladva hozzá meggondolatlanul,
a virágot végzete utoléri.

Szigorú tekintetét a büszkeség kövekbe vési,
a szeretet virágokban rejti el.

Napfényként hadd vegyen körül szerelmem,
és szabadítson fel fénnyel árasztva el.

Nem tud az ég csillagairól
a szentjánosbogár, amíg a porban kutat.

Megkurtítja az igazságot az alázatos ecset
a vászon kedvéért, ami szűkre szabott.

Vihart támasztva próbálja elérni,
hogy elfújja a lángot a szél.

Virágom, ne keresd mennyországodat
egy bolond gomblyukában!

A csillagokat a nappal
kíváncsiságának vakító fényével
tünteti el.

Szomorkodnak felhőim a sötétben,
elfelejtik, hogy a napfényt
maguk rejtették el.

A kép: a fény emléke,
melyet az árnyék őriz
 

 
Szabó Lőrinc

Tavasz

"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
"Tavasz!" - felelt a Nap.
"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
"Meg ám!" - felelt a Nap.

"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
"Szeretlek!" - szólt a Nap.
"Akkor hát szép lesz a világ?"
"Még szebb és boldogabb!" 

 
Kalkuttai Teréz anya

Az élet himnusza


Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan!
Az élet szépség, csodáld meg!
Az élet boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, fogadd el!
Az élet kötelesség, teljesítsd!
Az élet játék, játszd!
Az élet vagyon, használd fel!
Az élet szeretet, add át magad!
Az élet titok, fejtsd meg!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet szomorúság, győzd le!
Az élet dal, énekeld!
Az élet küzdelem, harcold meg!
Az élet kaland, vállald!
Az élet jutalom érdemeld ki!
Az élet élet - éljed! 

  Daniel Keys Moran: A gyűrű
"Neked szólt dalom
És veled végetért
Vagy játsszak még tovább
Most már csak a dalért?"

"Neked énekelt Cain.
Cain megrázta a fejét.
- Én kértem meg rá. És?
- Szerintem szerelmes beléd.
Egy hosszú pillanatig tartott, mire Cain megértette. Egy, anyja számára döbbenetes kifejezés után:
- Ne beszélj hülyeségeket!
A majdnem sötétben nem láthatta Jenny arcát.
- Soha nem gondoltál erre?
- Nem. Barátok vagyunk, megtanít egy-két dologra. Ez minden.
- Akkor nem beszélek többet erről. Megértem a barátságot. Vigyázni kell rá, Cain. Soha többé nem lesz ennyi barátságban részed. - Észrevette, hogy Cain megdermedt, gyorsan hozzátette: - Nem, nem úgy értem, hogy neked személyesen. Ne úgy vedd. Csak azt akarom mondani, a jó barátok ritkák, akárki vagy."

"Valamikor tudtam, hogy ha jó vagyok valakihez, ő is jó lesz hozzám. Valamikor tudtam, hogy Cain valami mást is akar, túl a hatalmon. Valamikor tudtam, ha kimondom a barátaimnak, amit gondolok, lehet, hogy veszekszünk, de barátok maradunk. - Keserűen elmosolyodott. - De hát, ugye, változnak a dolgok.
Megfordult, és eltűnt a folyosón - magányosan."

"Cain a hangárba érve pilótaruhában találta. Orion türelmesen várt, de megtévesztően ártatlan kék szemében heves tűz lobogott.
- Hová mész, Orion?
Most először nem látta gyereknek Oriont. A hangár szélén előtte álló Orion férfi volt, aki acélos önuralommal tartotta magát.
- Nem mindegy? Visszajövök.
- Hová?
- Még nem tudom! - kiabált Orion. Egyetlen ember sem volt a közelben, akinek ne lett volna hamarjában sürgős dolga. Kivéve a szerencsétle repülőparancsnokot, aki sápadtan, feszes vigyázzban várta a fejleményeket. - A fenébe, hadd menjek!
Cain nem vette le róla a szemét.
- Persze - nem emlékezett, mikor érezte magát utoljára ilyen furcsán az elmúlt években. - Repülőparancsnok, nyissák ki a pajzsot, parancsa szerint.
Orion szó nélkül megfordult, és a várakozó siklóhajóhoz indult.
Csain olyan halkan, hogy rajta kívül senki sem hallotta, azt mondta:
- Hadd menjen." 

  Lázár Ervin: Százpettyes katica
- Apu!
- Tessék?
- Bejöhetek?
- Be - mondom megadóan.
Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik.
- Írsz?
- Láthatod.
- Mit írsz?
- Egy történetet.
- Nemlétezik történetet?
- Micsodát?
- A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz.
- Ki az a Maul?
- Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája mindig olyan kacskaringósan
néz.
- Görbén.
- Jó, akkor görbén... Ugye, a Maul egy nagy buta?
- Hát... nem is tudom...
- Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz.
- Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve.
- Most nagyon meg vagy mentve.
- Nagyon? Miért?
- Mert hoztam neked valamit.
- Mit?
- Egy nemlétezik történetet.
- Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el.
- Nem elmondós. Itt van a kezemben.
- Akkor mutasd.
- Na, mi ez?
- Ez? Egy katicabogár.
- Nézd meg jobban!
- Akárhogy nézem, katicabogár.
- Számold meg a pöttyeit!
- Kettő.
- Na, látod! Akkor ez öt pöttyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha
pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik
katicabogár.
- Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica.
- Nem látod, hogy két pöttye van?
- Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye.
- Két pöttyel született?
- Igen.
- És mégis katica?
- Persze. Úgy hívják, változékony katica. Latinul Coccinella
bipunctata.
- Micsoda?
- Coccinella bipunctata.
- És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata?
- Az is, csak éppen septempunctata.
- És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az
is létezik katica?
- Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem.
Valamelyik könyvben biztos benne van.
- Micsoda nem a te fejed?
- Káptalan.
- Az mit jelent?
- Hogy én se tudhatok mindent.
- És akinek a feje káptalan, az mindent tud?
- Majdnem mindent.
- A tízpöttyös katicát is?
- Azt is.
- De te nem tudod.
- Én nem.
- Akkor a te fejed kápos.
- Hát bizony, eléggé kápos.
- De én se tudom a tízpettyes katicát.
- Nem baj az.
- Akkor az én fejem is kápos.
- A tied is.
- De a Maulé, ugye, káposabb?
- Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv.
- Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk?
- Akkor még nem.
- De már nem lesz annyira kápos?
- Annyira már nem.
- Benne van?
- Benne. Tízpettyes katica, Coccinella decempunctata.
- És tizenegy pöttyös?
- Az is van. Coccinella undecempunctata.
- És olyan is van, amelyiknek egy pöttye sincs?
- Na, nézzük csak... olyan is van. Úgy hívják: bogáncs-katica.
- Szegény... mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van!
- Sok pötty... sok pötty... na nézd csak! Ennek huszonnégy van. Úgy
hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár.
- Ő is punktata?
- De még mennyire! Subcoccinella vigintiquatuor punctata.
- És ha egyszer katicabogár, miért hívják... hogy is mondtad a nevét?
- Lucernaböde.
- Na, annak!
- Az van ideírva, hogy katicabogarak. És... várj, megszámolom...
negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica.
- Hát?
- Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsenatka, sőt
fekete-sárga katóka is van.
- És százpettyes katica?
- Százpettyes? Az nincs.
- Nincs benne a könyvben?
- Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban.
- De amikor én láttam.
- Százpettyes katicát?
- Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt,
nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van.
- Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter.
- Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a
bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél.
- Én? Mikor emlegettem?
- Most.
- Most? Milyen bácsit?
- Hát a Punk tatát!
- Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis
katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával.
- Igen. És nagyokat nevettek... Nem hiszed?
- Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne
higgyem.
- De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet - fölemelte az
ujját -, figyelj csak!
Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is
volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó,
szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az
íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját.
- Na ugye! - mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni - igaz, nem
is lett volna mit -, mert kopogtak.
- Tessék - mondtam.
Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába.
Biccentett.
- Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a
katikopteremet?
- De itt van - mondtuk egyszerre nagy boldogan.
- Na végre! - sóhajtott fel Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe.
- Mindig elcsavarog.
A lányom rám ragyogott.
- Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet.
- Nagyon rendes vagy - mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg
Punk tatán.
- Megírod?
- Meg.
- A Maul úgyse fogja elhinni.
Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni,
de Punk tata közbevágott.
- A Maul nem számít - mondta -, nagyon kápos a feje. 

  GUSTAVE FLAUBERT: Közhelyszótár
ARC: "A lélek tükre" - ezek szerint van, akinek nagyon csúf a lelke.
ÉJFÉL: A munka és a tisztességes örömök határa. - Amit utána csinál az ember, az erkölcstelen.
HÜLYÉK: Mindenki, aki másképp gondolkozik, mint ön. 

  JAMAMOTO CUNETOMO: HAGAKURE
"Az egész életen át tartó gyakorlásnak különböző szintjei vannak. A tapasztalatlan nem megy semmire, akármilyen gyakorlásra adja is a fejét. Jártassága csekélynek látszik mind a mások, mind pedig a saját szemében. Az ilyen jártasságnak azonban semmi hasznát sem lehet venni. A következő szinten az ember már meglehetősen képzett - bár még nem teljesen használható -, de nincs megelégedve szakértelmével, és már látja mások esetlenségét is. Míg a jól képzettek, akiknek a tudása használható, a művészet minden cseppjét sajátjuknak tekintik, büszkék szakértelmükre, és elszomorodnak mások tökéletlensége láttán.
A jól képzettek fölött állók tudatlannak tettetik magukat, holott mások már észreveszik valós értékeiket. Általában idáig lehet eljutni mindenféle művészetben. Amikor az ember egy művészet végső szakaszába érkezik, egy mindenek fölött álló birodalomba jut, amely jóval efölött a szint fölött helyezkedik el. Ha egyszer elmélyült egy művészetben, örökké tudatában lesz annak, hogy tudása sohasem kielégítő; felfedezi, hogy a művészet gyakorlásának soha sincs vége. Így éli életét a mester: tökéletlenségének tudatában, soha, még legutolsó napján sem elégszik meg tudásával, nem viselkedik se önhitten, se leereszkedően másokkal.
Úgy mondják, Jagjú mester egyszer kifejtette: "Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat." Az egész életen át tartó keresésének soha sincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk."

"A gen illúziót vagy jelenést jelent. Indiában a mutatványost gendzsucusinak nevezik. A világon minden csak bábszínház. Ezért is használjuk a gen szót."

"Tekinthetünk a világra úgy, mint egy álomra. Mikor rémálmot látsz, felébredsz és megnyugszol, hogy csak álom volt. Azt mondják, a világ, amelyben élünk, cseppet sem különbözik ettõl."  

  Faludy György haiku fordításai
Dzsunzaboru
A hajnal kristálytiszta s hangtalan.
Az ég ránk borult ékszeres szelence.
Talán Isten születésnapja van.


Gáráku
Nem fél s nem törődik veled
a lepke: akkor sem repül
gyorsabban, mikor kergeted


Mijosi
A dűnéken fehér lepke lebeg,
s nagy öltésekkel varrja össze
a dombtetőt meg az eget.


Szódzsó
Nem sejtem, hogy mifajta mag lehet,
de ha pár szemet felszedek, az élet
csiklandozza tenyeremet. 

  Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály
"Hanem a diadal rövid életű volt. Abban a pillanatban amint ki akart jönni a zuhanásból, ahogy megváltoztatta szárnya állásszögét, bekövetkezett a rémes irányíthatatlanság: a száznegyven kilométeres sebesség úgy érte, mint a dinamit. Jonathan a levegőben felrobbant, és becsapódott a kőkemény tengerbe.
Amikor magához tért, már régen besötétedett. Holdfényben lebegett az óceánon. Szárnyai egy-egy törött ólomdarab, de még súlyosabban nehezedett rá a kudarc tudata. A legjobb lenne, gondolta, ha lehúzná ez a súly a tenger fenekére, és vége lenne az egésznek.
Ahogyan egyre jobban ellepte a víz, különös, kongó belső hangot hallott. Nincs kiút. Sirály vagyok. Gúzsba köt a természetem. Ha arra szántak volna, hogy ennyi mindent megtudjak a repülésről, több eszem lenne. Ha arra szántak volna, hogy gyorsan repüljek, rövid szárnyam volna, mint a sólyomnak, és hal helyett egéren élnék. Apámnak igaza volt. El kell felejtenem ezt az egész őrültséget. Haza kell repülnöm a Rajhoz, és meg kell elégednem azzal, hogy vagyok, ami vagyok: egy szegény, korlátolt sirály.
A hang elnémult. Jonathan belátta, hogy igaza volt. A sirálynak éjjel a parton a helye. Márpedig ettől a pillanattól kezdve ő is rendes sirály. Mindenkinek jobb lesz így.
Fáradt szárnycsapásokkal kiemelkedett a sötét vízből, és a part felé repült. Most hasznára vált, amit az erőkímélő mélyrepülésről megtanult.
Azért sem, gondolta. Szakítottam az eddigi életmódommal, semmi se kell, amit megtanultam. Sirály vagyok, olyan, mint a többi, úgy is fogok repülni, ahogyan a többi. Nagy nehezen felemelkedett vagy harminc méterre, és erősebben csapkodott a szárnyával, igyekezett a part felé.
Most, hogy úgy döntött, hogy pontosan olyan lesz, mint a Raj bármelyik tagja, jobban érezte magát. Ezentúl semmi köze ahhoz a kényszerhez, amely egyre tanulásra ösztönzi, nem lesz több vakmerő próbálkozás, és nem lesznek kudarcok. Egészen kellemes dolog abbahagyni a gondolkodást, és csak repülni a sötétben, a part fényei felé.
Sötét van! - kondult intően a hang. - A sirályok sohasem repülnek sötétben!
De ezúttal Jonathan nem figyelt rá. Milyen kellemes is ez, gondolta. A holdvilág és a parti fények villódznak a vízen, megannyi kis irányfény az éjszakában, minden olyan békés és csendes...
Le a légből! Sötétben sose repül sirály! Ha arra szántak volna, hogy sötétben repülj, olyan szemed lenne, mint a bagolynak! Az agyad térképszerűen rögzítene! Kurta szárnyad lenne, mint a sólyomnak!
És akkor, ott, az éjszakában, harminc méter magasan a levegőben, Jonathan Livingston sirály szeme megrebbent. Izmainak fájdalma, elhatározásai egy csapásra semmivé foszlottak.
Kurta szárnyak! A sólyom kurta szárnyai!
Ez a megoldás! Milyen ostoba voltam! Icipici szárnyacska - az kell nekem. Behúzom a szárnyamat, és csak a hegyével repülök! Kurta szárnyakkal!
Felemelkedett a sötét tenger fölött hatszáz méterre. Egyetlen percet sem vesztegetett többé töprengésre kudarcon, halálon. Szárnyát törzséhez szorította, csupán keskeny, hátranyilazott szárnyvégeit feszítette a levegőnek, s így ment át zuhanásba.
A süvöltés fülsiketítővé erősödött. Száztíz kilométer, száznegyven, százkilencven - és még egyre gyorsult. A szárnyát tépő erő most kétszázhúsz kilométeres sebességnél sem volt olyan kemény, mint előzőleg száztíz kilométernél. Szárnyvégei alig észrevehető elcsavarásával könnyedén jött ki a zuhanásból, és máris a hullámok fölött száguldott, mint holdfényben szürkéllő ágyúgolyó.
Szemét az éles széltől védve résnyire zárta, és határtalan boldogság töltötte el. Kétszázhúsz kilométer óránként! És irányítani képes magát! Kíváncsi vagyok, ha hatszáz méter helyett ezerötszázról kezdem, vajon akkor a sebesség...
Iménti fogadkozása feledésbe merült, elsöpörte a süvítő széláram. És egy csepp bűntudatot sem érzett, hogy a magának tett fogadalmát megszegte. Az ilyen fogadalom csak azokat a sirályokat köti, akik beérik a megszokottal. Annak, aki tanulván, ízelítőt kapott abból, mit jelent kiválónak lenni, semmi szüksége az effajta fogadkozásra.
Napkeltekor Jonathan sirály már újra gyakorolt. Ezerötszáz méterről a halászcsónakok apró pettyeknek látszottak a sima kék víztükrön, a Reggeliző Raj pedig örvénylő porszemek halvány felhőcskéjének.
Minden porcikájában érezte, hogy él. Reszketett a gyönyörűségtől, büszke volt, hogy sikerült úrrá lennie a félelmén."  

 
Nagy László

Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!


Radnóti Miklós

Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.  

 
Tamkó Sirató Károly

Mamouna és Mamadou

- Mamouna, mondd, milyen színű a háztető, amikor a hó esik?
- Mikor a hó esik, Mamadou, a háztető fehér.
- És mikor nap süt, Mamouna, milyen színű a háztető?
- Mikor a nap süt a háztető piros.
- És ha eső esik?
- Szürke.
- Mamouna! És ha hó sem esik, nap nem süt, eső nem esik, sem nem-eső nem eskik... - akkor milyen színű!
- Szegény Mamadou! Értsd meg és tanuld meg: ha van valami, az mindig "haszínű"!  

  Részletek Scott Shaw: Szamuráj Zen című könyvéből
"Ima a Most, a jelen pillanat. A kozmikus tudatosság valamely szintjénke tanulmányozásához az ima állapotába kell jutnunk, ehhez pedig el kell merülnünk a jelen pillanatban. Az elmerülés a jelen pillanatban azt jelenit, hogy nem kívánunk semmi mást azon kívül, ami éppen van.
Ha a vágy megjelenik, eltávolodunk az imától, mert a vágy a képzelődésen alapul. A képzelődés az az ábránd, hogy a jelen helyzet vagy élet, mint egész, másképp alakulhatna. Az élet nem ilyen vagy másmilyen. Az élet egyszerűen csak lézetik. Ha ez felismerjük, megértjük, mit jelent a Most."

"Az idő (jikoku) az életet meghatározó érzékelés. Ahogy az emberek öregszenek, gyakran elmerengnek: "Hova tűnt az idő?" Ez mindennapos emberi állapot, mert az emberek általában nem élnek a Mostban. Az idő múltával egyre inkább hajlunk arra, hogy életünket a megszokott kerékvágásban tartsuk, ugyanazokra a helyekre járunk, ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozunk, ugyanazokkal az emberekkel találkozunk. Mivel semmi sem friss, egyetlen felderítetlen tapasztalat, ismeretlen érzelem nem furakodhat a közelünkbe, az idő villámlábakon roha.
Van, aki azt akarja, hogy az élet elmosódó gyorsasággal múljon el. Mások nem. Utóbbiaknak meg kell tanulniuk magukhoz ölelni minden pillanatot, hogy úgy élhessék meg a leghétköznapibb, legmegszokotabb tapasztalatokat is, mintha most történne velük először."

"Előforult már, hogy egy autó- vagy egy repülőút, vagy akár némi séta után célhoz érve döbbenten ismerük fel, nem emlékezünk magára az utazásra? Annyira belemerültünk a gondolatainkba, hogy elménk emlékező módba váltott, a múltbeli tapasztalatokat élte át újra, vagy a jövőről képzelgett. Eközben a Most teljesen elveszett.
A képzelődés is természetes. Azonban semmi köze a Moston alapuló valósághoz. Lehet, hogy ábrándjaink soha nem válnak valóra.
Jóllehet az emlékezés révén ismét átélhjetjük az arra érdemes emlékeinket, ugyanez a folyamat hozza létre azt a gyakori szokást, hogy gondolatban újra és újra átéljük életünk nem éppen ideális pillanatait. Ebben a gondolati térben elkezüdünk fantáziálni arról, ahogyan a dolgok más körülmények, feltételek között alakulhattak volna, vagy ha mi másképpen viselkedünk.
Ám a körülmények nem voltak mások és mi sem cselekedtünk másképpen. Ez az elmeállapot elrabolja tőlünk a Most természetes szépségét, és teret enged a sajnálkozásnak és a gyötrődésnek."

"Az álmodozás olyan, mint a kábítószer. Gondolatban olyan helyre repít, ahonnan a Most teljesen hiányzik és soha meg nem valósuló helyzetekről fantáziálhatunk.
A képzelgés függőséget okozhat. Saját negatív, beteljesületlen életük valósága elöl sokan menekülnek a kielégítőbbnek látszó álmodozásba.
A képzelőpdés és az emlékezés gyógymódja, ha átszervezzók azt életünket, hogy minden pillanatot a maga teljességében élhessünk át, elfogadva olyannak, amilyen."

"Gondoljunk bele, milyen tökéletesen élhetnénk meg a pillanatot, ha egyszerűen elfogadnánk minden tapasztalatot a maga valójában, átélnénk és leszűrnénk belőle mindazt, amit lehet."

"Természetesen nem lesz minden helyzet és minden pillant olyan, amilyennek szeretnénk. De az isteni tökéletesség ismeretében megértjük, hogy az egyik pillanat vezet a másikhoz, ahogy az egyik tapasztalat alakítja a következőt."

"A pillanat a Most. A tapasztalatok a Most. Mi döntjük el, hogy hogyan szeretnénk megélni őket." 

 
Leopoldo Lugones

Vénusz megadja magát

csak gyöngysorod volt rajtad, semmi más már,
azt is ledobtad. A szobába tévedt
késői napfényben rezgő szivárvány
ült rá. Közöttünk, mintha vízfestmények

lebegtek volna. Ledőltél az ágyra,
és combodat kitártad, s felemelted,
mint Danaé, mikor az istent várja
Tizián képén. Mozdulatlan melled

fölé hajoltam. lüktető szerelmem
ágaskodott s feléd mutatott, szépség.
Te utána nyúltál, mert behunyt szemmel

is megleled. Öledhez nyomtad végét,
hol az éjsötét hajtarajban legszebb
szegfűd vöröslő kelyhe már kifeslett.

Faludy György fordítása 

  Frederico García Lorca
Fény szeretne lenni a dal


Fény szeretne lenni a dal.
Bevillani a homályba
foszforos és holdas szála.
Nem érti a fény, mit akar.
Opálos szegélye mentén
is csak dalt lel, s visszahajlik
önmagába.


Csendes vizek

Ciprus
(Poshadó mocsár)

Jegenye
(Kristály patak-ár)

Fűz
(Mélységes tengerár)

Szív
(Könnyes szembogár)


Keresztút

Keleti szél;
lámpa ing.
A szívemben a tőr
markolatig.
Az utca körben
úgy remeg itt,
mint húr, mit a kéz
kifeszít;
surrogva, mint
darázs kering.
S ott látom mindenütt a
szív
mélyén a tőrt,
markolatig. 

  Romhányi József: Szamárfül
EGY KOS PÁRBESZÉDE A VISSZHANGGAL

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
Ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
- Ki az, aki mindig okos:
- Kos!
- De sohasem tudálékos?
- Kos...
- Öltözéke választékos?
- Kos...
- Gyapja százsázalékos?
- Kos...
- Kurtán felelsz. Ez szándékos?
- Kuss!


ÚJ STRUCCPOLITIKA

Egy strucc úgy vélte, hogy különb társainál,
Eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
Úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
És mint egyszemélyes tábor
Elszakad a gyáva struccpolitikától.
Szembe is fordult a többivel dohogva.
És onnét fúrta be fejét a homokba.

SÍRFELIRATOK
HÜLYE TYÚK:
Csábos voltam csitri jérce koromtól.
Az érckakas rám ugrott a toronyból. 

 
Paul Éluard: A peine défigurée

Adieu tristesse.
Bonjour tristesse.
Tu es inscrite dans les lignes du plafond.
Tu es inscrite dans les yeux que j'aime.
Tu n'es pas tout a fait la misere,
Car les levres les plus pauvres te dénoncent
Par un sourire.
Bonjour, tristesse.
Amour des corps aimables.
Puissance de l'amour
Dont l'amabilité surgit
Comme un monstre sans corps.
Tete désappointée.
Tristesse, beau visage.


Jacques Prévert: Paris at Night

Trois allumettes, une a une allumées dans la nuit
La premiere pour voir ton visage tout entier
La seconde pour voir tes yeux
La derniere pour voir ta bouche
et l'obscurité toute entiere pour me rappeler tout cela
en te serrant dans mes bras.


Guillaume Apollinaire: Le pont Mirabeau

Sous le pont Mirabeau coule la Seine
Et nos amours
Faut-il qu'il m'en souvienne
La joie venait toujours apres la peine.

Vienne la nuit sonne l'heure
Les jours s'en vont je demeure

Les mains dans les mains restons face a face
Tandis que sous
Le pont de nos bras passe
Des éternels regards l'onde si lasse

Vienne la nuit sonne l'heure
Les jours s'en vont je demeure

L'amour s'en va comme cette eau courante
L'amour s'en va
Comme la vie est lente
Et comme l'Espérance est violente

Vienne la nuit sonne l'heure
Les jours s'en vont je demeure

Passent les jours et passent les semaines
Ni temps passé
Ni les amours reviennent
Sous le pont Mirabeau coule la Seine

Vienne la nuit sonne l'heure
Les jours s'en vont je demeure 

  Joseph Heller: Valami történt
"Manapság annyi minden van, amit nem akarok megtudni."

"Most megvan, most tudom, hogy visszaszereztem: izmos, egyenes, éber, engedelmes, buzgó, lojális, ambiciózus. (Azt hiszem, tüstént fel is veszem az osztályomra. A faszságnak ezeket az attributumait vállalatoknál és kormányszerveknél felettébb sokra becsülik.) Ez azért van, mert természetes állapotában mindig olyan icipici, elhanyagolható, apró, lusta; nem csak az enyém, mindegyik..."

"Szabadidőmben gyakran a fársz tör ki: általában nem alszom jól (bár a feleségem az ellenkezőjét mondja); rossz hangulatok jönnek rám, és nem tudom őket lerázni; ők döntik el, mikor távozzanak (vagy beszélek magamban, vagy azt hiszem, hogy talán beszélek); deprimált leszek, és nem tudom, miért gyászolok valamit, én se nem tudom, mit; (lábatlanul) járok-kelek a bennem dagadozó-apadó izgalmakkal, gondokkal és bánatokkal, amelyek mintha valaki máséi volnának. Vajon ez skizofrénia vagy pusztán egy normális természetes, tipikus, egészséges, logikus, egyetemes skizoid alkat?" 

 
"A kockacukor már eltűnt a csésze teában, de édes aromája még érezhető." /Villiam Elliot Griffiths/

"Nehéz dolog a helyes középutat eltalálni: a szívet megkeményíteni az életre, és puhán tartani a szeretetre."
/Jeremias Gotthelf/

"Bizonygasd saját korlátaidat és bizony, szert teszel rájuk." /Richard Bach: Illúziók/

"A halhatatlanság titka olyan életet élni, amire érdemes emlékezni." /Bruce Lee/

"A férfi egy sárga padon ült, melyről rálátott az étterem bejáratára. Tegnap, ölében egy könyvvel, pont ezen a padon ült ő is! Tereza abban a pillanatban tudta (a véletlen madarai gyülekeztek a vállán), hogy ezt az ismeretlen férfit neki szánta a sors." /Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége/

"Az ember nem egyéb, csak egy halom tévedés, tehetetlen a kegyelem nélkül. Semmi sem mutatja meg neki az igazat, minden becsapja. Az igazság két főoszlopa, az értelem és az érzékek, kölcsönösen megcsalják egymást." /Pascal/ 

  Idézetek FELDMÁR ANDRÁS: A TUDATÁLLAPOTOK SZIVÁRVÁNYA című könyvéből
"Aki álmodozik, az nem él, s nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát."

"Ezért mindig nehéz élni, mert minden alkalommal, amikor valamire igent mondunk, akkor számtalan dologra mondunk nemet. Hiszen egyszerre csak egy dolgot valósíthatunk meg."

"Különben, szerintem mindannyian tudjuk mit jelent félni, a bátorság azonban azt jelenti, hogy félek, de mégis azt csinálom amit akarok, tehát a félelem nem lesz a tanácsadóm. Majdnem olyan, mint az a helyzet, amikor esik az eső vagy havazik, és akkor is elmegyek oda, ahová akarok, csak felöltözöm. Az érzelmek, különösen a félelem, olyan, mint az időjárás. Ha valaki úgy kezeli az érzelmeit, mint az időjárást, tehát, hogy van egy érzése, de annak ellenére megcsinálja azt, amit akar, az az ember bátor."

"A szabadság, a szabad akarat, hogy mit kezdünk azzal, amink van."

"Szerintem, amikor megismerjük egymást, s kölcsönösen beengedjük egymást a lelkünkbe, abban a pillanatban befolyásoljuk egymást. Ebben semmi rossz nincs. Nem tudunk anélkül együtt lenni, hogy ne befolyásolnánk egymást. Viszont nagy a különbség a befolyásolás és rábeszélés vagy meggyőzés között. Az utóbbi az olyan, mintha az emberbe kést szurkálnának. Én nem bánom, ha valaki meghív engem valamire, akármire, de ha azt mondom, hogy köszönöm nem, akkor vége. Mert további kínálás már erőszak."

"Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. […]Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne, akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok."

"Tehát, nincs válasz arra, hogy hogyan nyissa ki az ember magát, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy beengedje az igazságot. Ha szerencséje van, akkor őszinte lesz önmagával, és akkor, ha egy pillanatra nem hazudik magának, minden megváltozik. S hogy ezt mikor teszi meg, hogy meddig lehet elnyomni a valóságot? Szerintem vannak olyanok, akik a halálukig, életük utolsó pillanatáig a cél előtti utolsó pillanatig el tudják nyomni, s akkor tíz másodperccel azelőtt, hogy meghalnak, meglátják az igazságot. Szerintem nagyon szomorú lenne, ha addig tudnék hazudni magamnak, amíg meg nem halok."

"Az egyetlen dolog, ami megengedi, hogy az ember nyugodtan regresszáljon az, ha megbetegszik. Mondjuk otthon. Szerintem a legegészségesebb az lenne, ha olyan emberekkel venné magát körül az ember, akiknek csak úgy meg lehetne mondani, hogy „Egy hétig ágyban akarok maradni, nem vagyok náthás, nem vagyok beteg, de azért légy szíves hozzál teát, etess meg, legyél kedves velem.” Ha ezt meg tudnánk tenni, s volna valaki, aki szeretne minket annyi-ra, hogy megtegye amit kérünk anélkül, hogy náthásak lennénk, akkor nem kellene náthásnak lennünk. Nagyon jó lenne, ha az ember találna olyan barátokat, akikkel ezt meg lehet csinálni betegség nélkül."

"Addig, amíg az ember oda nem kerül, ahová valóban tartozik, addig nem tudja soha, hogy van-e valaki más ott. Csak akkor tudja meg, ha már ott van."

"Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy."

"Nagyon sok mindennek vége van egyszer, még a vágynak is. Ha az ember teljesen szabadon ereszti a vágyát, akkor egyszer csak elérkezik egy olyan pontra, amikor már nem is lesz vágya. De ha soha nem teszi meg, akkor a vágy mindig ott marad. Akkor marad egy nyolcvan éves ember tele vággyal."

"Szerintem az élet olyan rövid, hogy ki kell fejlesztenünk azt az intuíciót, ami megsúgja, hogy kivel és mivel érdemes foglalkozni valamint kivel és mivel nem."

"Tehát abban a pillanatban, amikor már többet tudok, nincs visszaút. Ez olyan, mint egy nyíl, ami belefúródik az emberbe és nem lehet kivenni. Tehát, ha az ember már látott valamit, azt nem lehet elfelejteni. Az ember meglátja, hogy felelős a saját életéért, s többé nem panaszkodhat senkinek sem azért, hogy milyen pechje van, s milyen rettenetes az élete. Ettől kezdve már nem lehet újra visszamenni és panaszkodni."

"Mondjuk, az élet az olyan, hogy én itt állok, és millió labda jön felém. Vannak kék labdák, piros labdák, fehér labdák, fekete labdák, mindenféle színű labdák repülnek felém, Ha van egy ideálom, akkor az olyan, mintha azt mondanám, hogy nekem fekete labdák kellenek. S akkor hiába jön felém mindenféle labda, egyik sem kell, várom a fekete lab-dákat, és káromkodom, hogy olyan kevés fekete labda van, sohasem jön fekete labda, De már egy piros elment, amit elkaphattam volna, vagy tizenöt sárga, meg rózsaszín, meg mindenféle, nekem azonban nem kellenek, mert én olyan ember vagyok, aki feketére vágyik. Tehát, ha az embernek van egy ideálja, akkor rengeteg dolog történhet meg, de ő elsétál mellettük. Észre sem veszi az ilyen kegyeket, mert van egy ötlete, van egy elképzelése arról, hogy neki mi kell, s ki ő, s közben elveszíti azt, amije éppen van, mert valami másért küszködik. Szerintem ez rettenetes dolog. Mikor pedig végre kap egy feketét, akkor rájön egy év múlva, hogy a fekete nem is jó."

"Ezért van az, hogy az ember tudatállapota megváltozik akkor, amikor bizonyos emberrel van. Ha nem érzem jól magam azzal, akivel vagyok, akkor a legjobb, ha elköszönök attól az embertől, és találok valaki mást, akivel percek múlva egészen másként fogom érezni magam."

"A kapcsolatra nem szabad rászokni. A kapcsolat mindig csoda kell hogy legyen. Nem szokás."

"Nagyon könnyű kipróbálni, hogy ki lesz a jó szexuális partner, csak menj el táncolni vele! Vagy beszélgess vele! Aki nem jó beszélgetőpartner, az nem jó szexuális partner sem." 

  Három idézet George Burns-től
"Ha megéred a 100 éves kort, nyert ügyed van. Nagyon kevesen halnak meg 100 éves koruk után."

"Ne maradj sokáig az ágyban, hacsak nem az ágyban keresed meg a pénzed."

"Igazából nekem egy pohár pia kell ahhoz, hogy berúgjak. A gond csak az, hogy nem emlékszem, ez a tizenharmadik vagy a tizennegyedik?" 

  LAO CE: Az Út és Erény könyve (Tao Te King)
"...aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti..."

"Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas és mély kulcsolja egymást
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti."

"Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belőle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni." 

  Nagypapám jegyzeteiből - sajnos nem írta fel, hogy kitől idézett...
"Minden megy, minden visszajő, örökké forog a lét kereke. Körbe megy az örökkévalóság gyűrűje."

"...az ágy melege, jó konyha mindent elfelejtet..."

"Az embernek nincs más ha már túlélte önmagát, hogy belenyugodjék semmiségébe. Hogy megélje, mint válik porrá és hamuvá a világ számára."

"Legyenek erényeid bármik s bármekkorák hibáidról ítél meg a világ."

"Az embert két képessége emeli az állat és a növényvilág fölé: a Képzelet és az Akarat, amely a képzeletből valóságot csinál."

"Az élet annyi, amennyit észre veszünk belőle..."

"Az emberek nagy többségének mindig szüksége van korlátokra, kívül a rendőr, belül babonák alakjában."

"Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és taszítás. Értelem és erő. Szeretet és gyűlölet. Ezek kormányozzák az életet." 

  Az Anyádat is című film ajánlója
Az élet a maga módján zavar össze.
Az élet a maga módján tanít.
Az élet a maga módján változtat meg.
Az élet a maga módján lep meg.
Az élet a maga módján sebez meg.
Az élet a maga módján gyógyít.
Az élet a maga módján ösztönöz. 

  Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
"Én nem csak rosszindulatú nem tudtam lenni, de semmi egyéb sem: se rossz, se jó, se aljas, se becsületes, se hős, se féreg. Most pedig itt tespedek a zugomban, és azzal a teljesen meddő, rosszmájú vigasszal hergelem magam, hogy okos emberből nem is lehet komolyan semmi, csakis az ostobákból lehet valami."

"De próbáljon csak vaktában, minden megfontolás nélkül, elsődleges ok nélkül engedni érzései sodrásának, dobja csak félre a tudatot legalább egy kis időre, gyűlöljön vagy szeressen csupán azért, hogy ne üljön ölbe tett kézzel! Legkésőbb harmadnap már megveti önmagát azért, hogy tudatosan becsapta önmagát. Az eredmény: szappanbuborék és tehetetlenség. Ó, uraim, én bizonyára csakis azért tartom magam okos embernek, mert egész éltemen át nem tudtam befejezni semmit. Jó, jó -ártalmatlan, bosszantó fecsegő vagyok, mint amilyenek mindannyian vagyunk. De mit tegyek, ha minden okos ember közvetlen és egyetlen rendeltetése a fecsegés, vagyis az, hogy tudatosan üres szalmát csépeljen?"

"Akkor én széppé és fenségessé változtatnék mindent a világon; még a kétségtelenül, fertelmesen pocsék kacatokban is felkutatnám a szépet és fenségest."

"Nézzék, kérem: az értelem jó dolog, ez kétségtelen, de az értelem csak értelem, és csupán az ember értelmi képességét elégíti ki, az akarás pedig az egész élet, vagyis az egész emberi élet megnyilvánulása az értelemmel meg minden egyéb vakarózásával együtt. És bár életünk ebben a megnyilvánulásban gyakran balul üt ki, mégiscsak élet, nem pedig csupán négyzetgyökvonás. Hisz én például egészen természetesen akarok élni azért, hogy kielégítsem egész életképességemet, nem pedig azért, hogy csupán értelmi képességemet, tehát egész életképességemnek alig csupán huszadrészét elégítsem ki. Mit tud az értelem? Az értelem csak azt tudja, amit sikerült megtudnia (egyebet bizonyára sohasem is fog megtudni; ez ugyan nem vigasz, de miért ne mondjuk ki?), az emberi természet pedig teljes egészében működik, mindazzal együtt, ami benne van, tudatosan és tudattalanul, és ha téved is - de él." 

 
József Attila

Amit szivedbe rejtesz

Freud nyolcvanadik
születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!


Rab Zsuzsa

Kötés

Mert kell valaki, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne álltasd magad!
Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.


Ingrid Sjöstrand

Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.


Tóth Árpád

Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.